2018.11.11.
A hollandi a németek közvetítésével érkezett hazánkba, így néha még ma is hollandernek nevezzük. Az mégis bizonyos, hogy ez a nagyszerű találmány egy holland műszerész agyából pattant ki, akinek a neve nem, csupán a nemzetisége maradt fenn az emlékezetben.
A hollandi valóban regényes elnevezésnek tűnik, de nem csoda, hogy a gasztronómia kedvelői is felemelik a fejüket a szó hallatán. Így nevezik ugyanis azt a majonézes, tejszínes mártást, ami kora tavasszal a friss spárga elmaradhatatlan kísérője. A még regényesebb része „A bolygó hollandi” című Wagner operához fűződik, mely annyira közismertté tette ezt a szót, hogy rögtön felmerülhet bennünk a gondolat: van-e közük egymáshoz? Ha közük nincs is, egyfajta párhuzam felfedezhető a két történetben.
Wagner operája egy mondát dolgoz fel, a librettó Heinrich Heine egyik regénytöredéke alapján készült, egy igazi romantikus szerelmi történet. Daland, a norvég hajós egy kikötőben megismerkedik egy dúsgazdag holland kereskedővel, aki nem más, mint a bolygó hollandi. A férfi végtelen idők óta járja a tengert örök kárhozatra ítélve, valószínűleg korábbi bűneiért. A norvég hajós meghívja a házába, hogy eladósorban lévő lányának, Sentának férjül kínálja. A lány beleszeret a bolygó hollandiba, és megesküszik, hogy követi őt, a férfi pedig saját megváltását reméli ettől a szerelemtől. Senta búcsúzkodik korábbi kérőjétől, Eriktől, amit a holland félreért, felvonatja a vitorlákat, és elindul a hajója. A csalódott lány ezt hitszegésnek tekinti és a magasból a tengerbe veti magát.
Elég szomorú, tragikus történet ez, de miről is szól tulajdonképpen? Egy kapcsolatról, egyfajta kapcsolódásról, amely férfi és nő között alakult ki. Ám bármilyen meglepő, ugyanerről szól a réz hollandi, mint műszaki eszköz is, bármelyik fajtáját vesszük is alapul, csak nem férfi és nő, hanem két csővezeték kapcsolatáról. Leggyakoribb alkalmazása két olyan csővezeték kapcsolódásánál szokásos, ahol fontos a könnyű bonthatóság, és azért alkalmazzák a hollandi csavarokat, golyós csapokat, hogy ne kelljen a vezetékeket széttörni, szétvágni, összezúzni, hanem csak egyik végét, melyen a réz hollandi van, átcsatlakoztatni egy másik vezetékhez. Mivel a hollandinak egyik vége külső, másik vége belső menetes, így a csövek szereléséhez elegendő egy villáskulcs, ha hollandival lettek összekötve.