Ezer szelep, egy se felesleges!

2018.10.11.

Az ember azt gondolná, hogy a szelep csak egy apró alkatrész valami hétköznapi berendezésben. Vagy még azt sem, hiszen nem szokásunk szelepekről gondolkozni.

A szelepek azonban nem sértődnek meg ezen, és nem hagynak faképnél bennünket. Ha megtennék, megdöbbennénk, mi minden nem működik nélkülük! Foglalkozzunk hát velük egy kicsit, hogy ne akkor kelljen kapkodnunk, amikor egyikük mégis felmondja a szolgálatot!

A szelepek feladata, hogy gázok vagy folyadékok áramlását szabályozzuk, irányítsuk, vagy akár meg is akadályozzuk a segítségükkel. Gondoskodnak a szállított anyag egyenletes áramlásáról, állandó nyomásáról, és ezzel együtt a mi kényelmünkről és biztonságunkról. Anyaguk a legtöbb esetben réz, hiszen ez a fém remek tulajdonságaival biztosítani tudja a hosszú élettartamot és a funkciónak megfelelő, problémamentes működést. Léteznek kézi működtetésű szelepek, de hidraulika vagy elektromos motor is irányíthatja őket.

Otthonunkban számtalan helyen találkozhatunk velük, jelenlétük nélkülözhetetlen a víz- és csatornarendszer, illetve a fűtési rendszer elemei között. A fürdőszobánk és a konyhánk csempeszelepekkel és mosdó sarokszelepekkel van felszerelve, és a mosógépünk sem működik sarokszelep alkalmazása nélkül. Ahol a házunkban szivattyúra van szükségünk, ott szivattyú szelep dolgozik észrevétlenül.

Bármilyen egyszerűnek látszanak is, sok különböző dologra képesek. A visszacsapó szelepek például megakadályozzák azt, hogy a folyadék visszafelé haladhasson, a lábszelep pedig azt, hogy távozzon a rendszerből. A biztonsági szelepekkel a felesleges nyomást lehet elvezetni, a nyomáscsökkentő szeleppel – hogy ne hazudtolja meg a nevét – be lehet állítani egy alacsonyabb nyomásértéket. A légtelenítő szelep a nem megfelelő helyen lévő levegőt bírja távozásra.

Feladatuk sokféle, felhasználási területük széleskörű, de egy közös bennük: mindannyian megtalálhatók a Rastelli termékpalettájában és beszerezhetők webáruházunkban. Gondoljon rájuk időben, és ne gondolkozzon sokat, ha szüksége van valamelyikükre!

vissza